Így válasszunk ablakot a lakásunkba

ablakok

Természetes, hőszigetelő, időtálló

Amikor belevágunk meglévő lakásunk, házunk felújításába vagy esetleg építkezünk és új otthonunk kialakításáról van szó, az egyik fontos dolog, amin érdemes elgondolkodni és azt alaposan megtervezni, az a nyílászárók, elsősorban az ablakok megfelelő kiválasztása. Már csak azért is fontos ezt a lépést megfelelően körbejárni, mert a különböző energiahatékonysági felmérések szerint a lakásban lévő hőnek akár a 30%-a is az ablakok távozhat. Ennek többféle oka lehet, elsősorban az ablakok tömítetlensége. Ugyanakkor másik irányból is fontos a megfelelő ablak kiválasztása, ugyanis a nap sugárzása révén a lakás ilyen módon is melegedhet.

A kiválasztás során több tényezőt is érdemes mérlegelnünk, elsősorban saját prioritásainkat. Az, hogy milyen ablakok választunk, sok esetben attól is függ, hogy meddig nyújtózkodhatunk, ilyen esetekben valószínűleg inkább a műanyag felé fogunk tolódni. Az esztétika is fontos szempont, ha ez vezérel bennünket, akkor nagy valószínűséggel a fa ablakok mellett döntünk. Az utóbbi időben különösen aktuális az energiahatékonyság is, és persze, ha azok közé tartozunk, akik tartanak a lakástűztől, akkor a tűzgátló ablak mellett fogjuk letenni a voksunkat.

Ha ezeket a tényezőket tartjuk szem előtt, akkor lehetőségeinkhez mérten és ízlésünknek megfelelően általában háromféle ablaktípusból választunk, ezek a fából, műanyagból vagy PVC-ből és az alumíniumból készült ablakok. Nézzük mindegyiknek az előnyét illetve hátrányát.

Ha a fából készült ablakokról beszélünk, akkor a legrégibb, leghagyományosabb megoldásról beszélünk. A korábbi évtizedekben, évszázadokban fából készültek az ablakok, ajtók, aminen elsősorban technológiai okai voltak. Amikor megjelentek az újabb anyagok, akkor ez is változott. A fából készült ablakkeretek legnagyobb előnye azok természetessége. A fa az egyik legszebb anyag, amit használhatunk a lakásunk kialakítása során és esztétikai szempontból és a legjobb megoldásnak számít.

Ami a hátránya ennek a típusnak, az, hogy sokkal nagyobb és gyakoribb karbantartást igényel. A faanyag idővel megvetemedik, ezért nem szigetel olyan hatékonyan, nem záródik olyan jól, emellett gyakrabban kell újrafesteni is, mert a nap kiszívja a színét és mindezek miatt az élettartama is rövidebb.

Az utóbbi időszak népszerű megoldásának a műanyag ablakok számítanak, elsősorban azért, mert olcsóbbak, viszont időtállóbb megoldást jelenthetnek. Egyes felmérések szerint egy műanyag ablak akár fél évszázadon át is kitart. Tisztítása egyszerű, energiahatékonyság szempontjából pedig az egyik legjobb megoldásnak tekinthető. A legtöbb PVC ablak ellenáll az UV sugárzásnak is. A hátránya, hogy az anyaga jellegéből fakadóan tucatárunak tekinthető, tehát ha egyedi megoldást szeretnénk, arra nem a megfelelő megoldás. Illetve, hátrányos tulajdonságnak tekinthető még, hogy magasabb hőnek kitéve megolvadhat, vagyis, ha a napos oldalon helyezkedik el, ennek lehet rá hatása, illetve tűzesetnél sem a legjobb megoldás, a műanyag könnyen megolvad, ha tűzbiztos megoldásban gondolkodunk, akkor inkább az alumínium ablakok közül érdemes választani.

Az alumíniumból készült nyílászárók az acélkonstrukciók helyét vették át, aminek elsődleges oka, hogy ez az anyag jóval kisebb súlyú, mint az acél, viszont a tulajdonságai majdnem azonosak. Az egyik legfőbb érv ezen ablakok mellett az ár-érték arány. Az alumínium ablakok olcsóbbak, mint a fából készült nyílászárók és időtállóbbak is. A műanyag ablakok között találunk olcsóbbakat, de a PVC romlása nagyobb valószínűségű, mint az alumíniumé.

A másik érv ez a megoldás mellett annak tartóssága. Az alumínium ellenállóbb az időjárási elemekkel szemben, mint a többi anyag, ezért a deformálódás, romlás esélye kisebb. Ezek az ablakok könnyebben karbantarthatók. Ha nagyjából negyedévente megtisztítjuk az ablakkeretet és az üveget, ezzel sikerül megőriznünk annak állagát, az ablakok fényességét.

Napjaink egyik legfontosabb témája az energiahatékonyság. Ezek az ablakok ilyen tekintetben is remek megoldásnak számítanak, jelentős hőtartó, szigetelő képességük van. Emellett, az alumínium környezetbarát megoldás, újrahasznosítható, nem tartalmaz mérgező anyagokat. Ami pedig szintén fontos, és erre már céloztunk korábban, az a hőhatékonyság. Az olyan alumínium ablakok, amelyek megfelelő tűzálló anyaggal vannak bevonva, hatékony védelmet nyújthatnak tűz esetén, viszonylag hosszú ideig. Az anyag nem engedi át a füstöt és a tüzet, ezzel pedig nem csak a vagyontárgyak, de a személyek biztonságát is elősegítheti, amíg megérkezik a segítség.

Érvek a tűzbiztos megoldás mellett

A téli hónapok során Magyarországon nagyon sok a lakástűz, a nyílászáró megválasztása pedig a tűz elleni védekezés szempontjából is fontos lehet. A leghatékonyabb tűzvédelmet az alumínium ablakok biztosítják, de léteznek olyan, megfelelően kezelt fából vagy műanyagból készült ablakkeretek is, amelyek biztosítanak valamilyen szintű védelmet.

A felmérések szerint a legtöbb tűzeset a téli fűtési időszakkal van összefüggésben. A leggyakoribbak a kéménytüzek, a különböző elektromos berendezések meghibásodása okozta tűz és sajnos igen gyakori oknak tekinthető az ágyban történő cigizés okozta tűzeset is. A téli hónapokban a tűzoltókat átlagban havi 700-900 esethez riasztják, egyszóval egy valós kockázatról van szó, amire érdemes odafigyelni.

A tűzbiztos ablakok előnye, hogy azok kerete viszonylag magas hőmérsékletig nem sérül, az üveg pedig nem repedezik vagy töredezik, ezzel pedig hatékonyan tartja vissza a füstöt és a tüzet is. Ha sikerül a tűztől visszavonulni egy olyan helyiségbe, ahol ilyen ablakok, ajtók vannak felszerelve, amíg nem érkezik meg a segítség, az létfontosságú lehet.

Ha ilyen nyílászáró beépítésében gondolkodunk, érdemes áttekinteni a különböző lehetőségeket, megfontolni azok előnyeit és hátrányait, a döntést pedig természetesen elsősorban személyes igényeink és lehetőségeink tükrében meghozni. A legfontosabb, hogy ne csak jól, de biztonságban is érezzük magunkat otthonunkban.

Array