Mihez kezdjünk a lakásban porosodó régiségekkel?

lakásban porosodó régiségek

Nincs is elkeserítőbb látvány, mint amikor porcicák lepik el a régóta őrzött régiségeket. Az apró porszemek nem csak az egészségre ártalmasak, de a műtárgyakban is komoly kárt tehetnek az évek múlásával.

Jobb helyre kerülnek

Megválni azoktól az antik tárgyaktól, amit a felmenőink hagytak ránk, nem egyszerű, sőt kifejezetten nehéz feladat. Azonban fontos tudni, hogy a nem megfelelően tárolt és karbantartott műkincsek könnyen az enyészeté válnak. Különösen igaz ez az antik bútorokra, amelyekben akár egyik napról a másikra telepedhetnek meg a farontó bogarak. Ezek a kis rovarok pedig visszafordíthatatlan kárt okoznak a szobabútorzatokban.

Az enteriőrök állapotmegőrzésével foglalkozó régiségkereskedők pontosan azt adják meg ezeknek a tárgyaknak, amire szükségük van. A bútorok felvásárlásával is foglalkozó szakértők igen jártasak a tömörfa folyamatos ápolásában, így azok akár még több évig vagy évtizedig megállhatják a helyüket. Ha ily módon adunk tovább a berendezéseken, akkor tulajdonképpen új esélyt adunk nekik.

Mi a helyzet a többivel?

Ha a többi régiséget sem bíznánk a véletlenre – és félre tudjuk tenni az érzelmeinket –, akkor érdemes olyan szakembert felkeresnünk, aki az összes tárgy értékét ingyenes értékbecslés keretein belül állapítja meg. Majd eldönthetjük, hogy mit teszünk az antikvitásokkal.

Jó hírrel kecsegtet, hogy a hazai műkincspiac igen stabil, és az órák, a festmények és a porcelánok felvásárlása szabályozottan zajlik. A műalkotásokért pedig jelentős összeget kaphatunk. Szerencsésebb helyzetben a következő nyaralásunkat, vagy éppenséggel az új autónk árát is fedezheti a régiségek eladása.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy kizárólag hozzáértő és hiteles régiségszakértőt kutassunk fel. Kerüljük a szerencsevadászokat, mert nemcsak a pénztárcánk bánhatja, de akár a teljes hagyatékunk kerülhet rossz kezekbe. Ebben nagy segítségünkre lesz az internet, ahol gyorsan információt szerezhetünk az adott cégről, illetve személyről.

Array