Így óvd meg a ruháidat a szekrényben

ruhák megóvása szekrényben

Egy kis odafigyeléssel évekkel meghosszabbíthatjuk a drágán vásárolt ruháink élettartamát. Nem mindegy, hogy behányjuk vagy rendszerezzük, hogy begyűrjük vagy behajtogatjuk, vállfára tesszük őket. Bemutatunk néhány tippet, ami a rendérzetünkre is hatással lesz.

Hajtogatva vagy felakasztva?

A ruhadarabjainkat érdemes szezonálisan rendezni. Ez azt jelenti, hogy az adott évszakban nem használt ruhák dobozokba kerülhetnek, a mindennap viselt darabok pedig maradhatnak egy tágas gardróbszekrényben. Persze azt is célszerű átgondolni, hogy a szekrényen belül hogyan rendszerezzük a göncöket.

A vastag, kötött felsőket tanácsos hajtogatni és polcokon tárolni. Ugyanakkor a vékonyabb felsőket nyugodtan vállfára is tehetjük, mert a könnyűségükből adódóan nem nyúlnak ki. A ruhák, kosztümök, blúzok és ingek esetében a legjobb, ha vállfára kerülnek. Az anyaguktól függően a szoknyákat és nadrágokat hajtogathatjuk, vagy szintén vállfára helyezhetjük. A felsőruházatokat szortírozhatjuk akár szín és fazon szerint.

A fehérneműket, zoknikat – már csak a higiénia miatt is – ajánlott külön fiókban, belső rendezőkkel elválasztva tárolni.

A kiegészítők közül az övek lehetnek vállfán, akasztva vagy fiókban összetekerve. Itt csoportosíthatunk övvastagság alapján is. Az ékszereknél a mennyiségük dönti el, hogy nekünk melyik a legjobb. Egy ékszertartó doboz nagyon praktikus lehet. A nyakkendőket pedig akasztókon vagy fiókban tarthatjuk.

Minden ruhanemnél alapvetés, hogy egy vállfára csak egy ruhát akasztunk, és nem helyezünk túl sokat egymásra, ha hajtogatva tárolunk.

Hívatlan vendégek

Sajnos a legtöbb otthonban előbb-utóbb felüti a fejét a ruhamoly. Az apró rovarok onnan kapták a nevüket, hogy főként gyapjúból és selyemből készült ruhaneművel táplálkoznak. Anno a nagyanyáink naftalinnal vették fel a harcot, de azóta erről a kémiai anyagról kiderült, hogy kifejezetten káros az egészségre. Egészségkímélőbb megoldás, ha levendulát teszünk a bútorba, vagy ragasztóval átitatott lepkecsapdával szállunk szembe a molyokkal.

Array