A kandallós fűtés hangulata és hatékonysága nagymértékben függ a felhasznált tüzelőanyag minőségétől. Bár elsőre egyszerűnek tűnhet a kérdés, a megfelelő tűzifa kiválasztása egy tudatos döntés, amely jelentősen befolyásolja nemcsak a fűtési költségeket, de a kandalló élettartamát, a karbantartási igényt és a környezetre gyakorolt hatást is. A különböző fafajok eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek: más a sűrűségük, a fűtőértékük, az égési idejük és a lángképük. A legfontosabb szempont azonban minden esetben a fa nedvességtartalma, hiszen a nedves fa használata a lehető legrosszabb választás mind gazdaságossági, mind biztonsági szempontból. A tudatos tűzifavásárló ismeri a fafajták közötti különbségeket, tisztában van a szárazság fontosságával, és tudja, hogyan kell a megvásárolt fát szakszerűen tárolni a legjobb fűtési eredmény elérése érdekében.
A keményfa és a puhafa nagyban különbözik…
A tűzifákat alapvetően két nagy csoportra oszthatjuk: keményfákra és puhafákra. Ez az elnevezés a fa sűrűségére és szerkezetére utal, ami közvetlenül befolyásolja az égési tulajdonságait. A keményfák, mint például a tölgy, a bükk, a gyertyán vagy az akác, lombhullató fákból származnak. Sűrűbb a szerkezetük, nagyobb a fajsúlyuk, ami azt jelenti, hogy egységnyi térfogatban több éghető anyagot tartalmaznak. Ennek köszönhetően lassabban, hosszabb ideig és egyenletesebben égnek, miközben nagy mennyiségű parazsat képeznek. Ez a parázs még a lángok kialvása után is hosszú ideig sugározza a meleget, így a keményfák ideálisak a tartós, folyamatos fűtésre.
A keményfák fűtőértéke általában magasabb, ami azt jelenti, hogy ugyanannyi tömegű fából több hőenergiát nyerhetünk. Bár a beszerzési áruk jellemzően magasabb, mint a puhafáké, a hosszabb égési idő és a nagyobb hőleadás miatt gazdaságosabb választásnak bizonyulnak a fűtési szezon során. A gyertyán például az egyik legmagasabb fűtőértékű, rendkívül sűrű fa, amely sokáig izzik és kevés hamut hagy maga után. A tölgy szintén kiváló választás, bár magas csersavtartalma miatt a begyújtás után érdemes intenzívebben égetni a kátrányosodás elkerülése végett. A bükk könnyen hasad és szép, egyenletes lánggal ég, míg az akác a sűrűsége és a forró parazsa miatt kedvelt, de pattogásra hajlamos lehet, ezért elsősorban zárt tűzterű kandallókba ajánlott.
Ezzel szemben a puhafák, mint például a fenyőfélék (erdei-, feketefenyő), a nyár vagy a fűz, jellemzően tűlevelű vagy gyorsan növő lombos fákból származnak. A szerkezetük lazább, a sűrűségük alacsonyabb, így gyorsabban és nagyobb lánggal égnek, de hamarabb le is égnek, és kevesebb parazsat hagynak maguk után. Magas gyantatartalmuk miatt begyújtáskor könnyen lángra kapnak, ezért kiválóan alkalmasak a tűz meggyújtására vagy a tűz gyors felélesztésére. Azonban folyamatos fűtésre kevésbé gazdaságosak, mivel gyakrabban kell a tűzre tenni belőlük, és a gyors égés miatt a hőleadásuk is kevésbé egyenletes.
A puhafák használata során érdemes óvatosnak lenni, különösen a fenyőfélék esetében. Magas gyantatartalmuk miatt égés közben hajlamosak a pattogásra és a szikrázásra, ami nyitott kandallóknál tűzveszélyes lehet. Emellett a gyanta égése során több korom és kátrány képződik, ami gyorsabban szennyezi a kandalló üvegét és a kéményt, így gyakoribb tisztítást tesz szükségessé.
A fa nedvességtartalma
Hiába választjuk a legjobb minőségű keményfát, ha az nedves, a fűtési élmény és a hatékonyság katasztrofális lesz. A frissen kivágott fa nedvességtartalma akár 40-60% is lehet. Amikor ilyen fát próbálunk elégetni, az energia jelentős része – akár 50%-a is – a fában lévő víz elpárologtatására fordítódik és nem a helyiség fűtésére. Ez azt jelenti, hogy a nedves fa fűtőértéke drasztikusan lecsökken, és lényegesen többet kell belőle elégetnünk ugyanannyi meleg előállításához. A nedves fa használata tehát rendkívül gazdaságtalan, gyakorlatilag a pénzünket égetjük el a kályhában. A gazdaságtalanság mellett a nedves fa égetése számos más problémát is okoz. Az alacsony égési hőmérséklet miatt az égés tökéletlen, ami nagy mennyiségű füst, korom és kátrány képződésével jár. A kátrány egy ragacsos, fekete anyag, amely lerakódik a kandalló belső falára, a füstcsövekre és a kéménybe. Ez a lerakódás nemcsak a hőátadást rontja, de rendkívül gyúlékony is, és a kéménytüzek leggyakoribb okozója. A nedves fa használata tehát közvetlenül növeli a tűzveszélyt , továbbá a lerakódások szűkítik a kémény keresztmetszetét és rontják a huzatot.
Az ideális tűzifa nedvességtartalma 20% alatt, de leginkább 15% körül van. Ezt az állapotot a fa természetes úton, megfelelő tárolás mellett éri el. A frissen vágott és hasogatott fának a fafajtától és a tárolási körülményektől függően legalább 1-2 évre van szüksége ahhoz, hogy légszáraz állapotba kerüljön. Vásárláskor ezért mindig érdeklődjünk a fa vágási idejéről és nedvességtartalmáról. Ha bizonytalanok vagyunk, egy fa nedvességmérő műszerrel könnyen ellenőrizhetjük a fa állapotát. Ez a néhány ezer forintos beruházás sok bosszúságtól és pénzkidobástól kímélhet meg minket.
A szakszerű tárolás fontosabb, mint gondolnánk
A jó minőségű, száraz tűzifa beszerzése csak a teendők fele; a szakszerű tárolás legalább ennyire fontos a minőség megőrzéséhez és a további száradás biztosításához. A legfontosabb szabály, hogy a tűzifát soha ne tároljuk közvetlenül a földön. A talajból felszívódó nedvesség megakadályozza a száradást, ráadásul a fa alsó sorának korhadásához, gombásodásához vezet. Mindig használjunk valamilyen alátétet, például raklapot, téglákat vagy egy vastagabb gerendákból készült vázat, amely legalább 10-15 centiméterre megemeli a farakást a földtől, biztosítva az alsó szellőzést.
A második kulcsfontosságú szempont a levegő szabad áramlásának biztosítása. A fát ne pakoljuk szorosan egy fal mellé vagy egy zárt fészer sarkába. A legjobb, ha a farakás és a fal között legalább 10-15 centiméteres rést hagyunk, hogy a levegő ott is tudjon cirkulálni. A hasábokat érdemes lazán, keresztszálban vagy rendezetten, de nem túl szorosan egymásra pakolni, hogy a levegő a rakáson belül is átjárhassa a fát. A jó szellőzés elengedhetetlen a száradási folyamathoz és a penészedés megelőzéséhez.
A harmadik szabály a csapadéktól való védelem. A tűzifát mindig fedett helyen kell tárolni, hogy az eső és a hó ne érje. A legideálisabb egy kifejezetten erre a célra épített, oldalt nyitott fatároló, amelynek van teteje, de az oldalai lehetővé teszik a szabad légáramlást. Ha ilyen nincs, egy eresz alatti, déli fekvésű fal melletti rész is tökéletes lehet. A lényeg, hogy felülről védve legyen a nedvességtől. Soha ne takarjuk le a farakást teljesen egy légmentesen záró ponyvával, mert az megakadályozza a szellőzést, és a pára alatta rekedve a fa befülledéséhez és penészedéséhez vezet. Ha mégis ponyvát használunk, csak a rakás tetejét fedjük le, az oldalait hagyjuk szabadon.
kép: pexels.com
